Bár folyton-folyvást ömlenek a jótanácsok a koronavírus helyzet kezelésére, arról mégis kevés szó esik, hogy – miközben a média #maradjotthon kampányt és társadalmi távolságtartást sürget – mi a teendője a magas kockázati csoportok tagjainak, és főleg, mit tehet a munkáltató abban az esetben, ha dolgozói egy része magas kockázati csoportba tartozik?
Könnyű eltussolni a felelősséget azzal, hogy „a legtöbb ember úgyis meggyógyul, és a halálesetek azok körében fordul elő, akik valamiféle egészségügyi problémával rendelkeznek”. Ez a kijelentés bár sokakat megnyugtathat, önmagában mégsem túlságosan biztató azok számára, akik pont ennek a kisebbségi csoportnak a nem túl szerencsés helyzetben lévő tagjai. Az üzenet, hogy a koronavírus a populáció 98%-ára nézve veszélytelen, kiverheti a biztosítékot, ha mi éppen ebbe a fennmaradó 2%-ba tartozunk. Ez a fajta megfogalmazásmód ugyanis akarva-akaratlanul azt kommunikálja a hallgató felé, hogy a 2% kisebbségbe tartozók sorsa kevésbé fontos, mint a többieké. Nem beszélve arról, hogy ez a fajta kommunikáció könnyen eszkalálódhat odáig, hogy hatására a felelősségérzet teljesen elsikkad, vagy egyesek egyenesen meg is tagadják az ebbéli felelősségüket.
Számos pozitívként értékelt intézkedés látott napvilágot és nem egy, nem kettő kommunikációs kampány bombáz bennünket naphosszat óvintézkedések tömkelegével, mégis kevesen reflektálnak arra, hogy a különösen veszélyeztetett csoportok hogyan védhetik meg magukat. Példának okáért a #maradjotthon kampány vagy az egyes országokban már érvényben lévő kijárási tilalom jó ötletnek tűnhet azok számára, akik mindezt megengedhetik maguknak, sokak számára azonban az egész napos fűtéshez, az ételek és gyógyszerek beszerzéséhez szükséges anyagi fedezet, vagy egy olyan állás, mely otthoni munkavégzést tenne lehetővé, nem áll rendelkezésre. Mivel a szegénység és a rossz egészségügyi állapot sokszor kéz a kézben járnak, azon személyek, akiknek a legnagyobb szüksége lenne az izolációra, pont azok, akik ezt nehezen tehetik meg (főleg ha például élelmiszerbankon keresztül oldják meg az étkezésüket). A fogyatékos és idős emberek, akik ápolásra szorulnak pláne nem tudják megoldani, hogy ne érintkezzenek senki mással. A társadalmi távolságtartás nem jelent opciót így azon munkatársaink számára sem, akik például a napi munkavégzésük vagy életvitelük során mások segítségére, támogatására szorulnak. Az ő esetükben a védőfelszereléseknek, pl. maszkoknak még nagyobb jelentősége lehet. Sok esetben az ápolási vagy segítői feladatokat nem is egy, hanem több különböző személy látja el, akik váltásban nyújtanak segítséget az érintett személynek. Akik így adott esetben akár egy olyan döntési helyzetbe is kényszerülhetnek, hogy vagy lemondanak a segítségről, ami kvázi a túlélésükhöz szükséges, vagy kiteszik magukat egy esetleges vírusos megbetegedésnek, mely az ő esetükben akár végzetes kimenetelű is lehet. S ne feledkezzünk meg azon fogyatékos társainkról sem, akik kommunikációs akadályozottságukból adódóan vészhelyzetben nem biztos, hogy segítséget tudnak kérni (hallássérültek, beszédükben akadályozotttak), vagy valamiféle pszichés vagy mentális probléma miatt a helyzet elszenvedői, s ebben az időszakban extra támogatásra szorulnak. Az értelmi sérült személyek számára például nehézséget okozhat a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatások megértése, míg az autizmussal élők mindennapjaiban teljesen felborulhat a jól megszokott napi rutin, s ebben igényelhetnek egyéni támogatást.
Több civil szervezet is fellépett az ügyben, és kínál különféle megoldásokat, illetve állított össze javaslatlistát a fogyatékos csoportokra vonatkozólag.
Munkáltatói oldalon azonban a segítségnyújtás jóval hektikusabb képet mutat. Most aztán kiderülhet, hogy melyek a valóban felelős vállalatok, akik ezen a különösen nehezített terepen felelős akciókat kezdeményeznek.
Kíváncsi vagy rá, milyen jógyakorlatokat hívott életre a koronavírus teremtette helyzet a fogyatékos vagy egészségkárosodott munkavállalók támogatására?
Következő blogbejegyzésemből hamarosan ezt is megtudhatod! 😊
Forrás: merce.hu
