Ha Ön munkáltatóként tesz azért, hogy a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási lehetőségei javuljanak és folyamatosan fejleszti az érintettek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatait, jelölje munkahelyét a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre!
Mit kell tudni a díjról?
A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be, együttműködésben az Emberi Erőforrások Minisztériumával, az Amerikai Kereskedelmi Kamarával és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesülettel, azzal a céllal, hogy elősegítse az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását, valamint ösztönözze és elismerje azon szervezeteket, akik folyamatos fejlesztéseket valósítanak meg a fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása terén.
Az elismerésre és a kapcsolódó logó használatára bármelyik nyílt munkaerő-piaci munkáltató jelentkezhet az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt, 2020. július 31-ig.
Miért is éri meg pályázni a díjra?
A logó, mely a vállalat külső és belső kommunikációjában egyaránt felhasználható, egyrészt azt üzeni, hogy a munkáltató örömmel fogadja a fogyatékos álláskereső emberek jelentkezését, valamint elkötelezett a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása iránt, másrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy a szervezet kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontokra, mely elkötelezettség növelheti a cég presztízsét, illetve a szervezet CSR tevékenységébe is beépíthető.

Hogyan tud pályázni?
Pályázni a www.fbm.hu oldalon található Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés pályázati adatlap kitöltésével lehet.
A pályázat benyújtása előtt minden esetben tekintsék meg a pályázati útmutatót, vagy konzultáljanak az alapítvány munkatársaival!
Ha szeretne inspirációt nyerni mások jógyakorlataiból, az Alapítvány e célból közzé tett egy jógyakorlat gyűjteményt is a honlapján.
Érdeklődik a Fogyatékosság-barát Munkahely díj iránt, de nem tudja, hogyan álljon neki a pályázatának? Kérdései vannak az online pályázati felülettel kapcsolatban?
2020. május 27-én (szerdán) délután 15.00 órakor a Salva Vita Alapítvány egy információs eseményt tart– a járványügyi helyzetre tekintettel webinár formájában.
A webinár keretében az alapítvány munkatársai bemutatják magát a programot, a pályázat menetét, két korábban díjazott vállalat, a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. és a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. pedig beszámol a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása terén megvalósított eredményeikről, intézkedéseikről.
Bővebb információ és jelentkezés: Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés információs webinár
Ha a pályázattal vagy a webinárral kapcsolatban kérdése merül fel, forduljon bizalommal a Salva Vita Alapítványhoz az alábbi elérhetőségeken!