Ellenállás kifejező hölgy

Korábbi blogposztom folytatásaként lássuk most, hogy mi akadályozza meg a szervezeteket abban, hogy esélyegyenlőségi tervet hozzanak létre.

Sokszor hallhatjuk az alábbi kifogásokat: “nincsen szükségünk esélyegyenlőségi politikára”, “nekünk van esélyegyenlőségi politikánk, csak nem írtuk le”, “nem szeretnénk senkit előnyben részesíteni, mindenkit egyenlő bánásmódban kell részesíteni”, “nincsen rá időnk”, “nem az én felelősségi körömbe tartozik, majd akkor foglalkozom vele, ha felülről utasítást kapok rá”.

A cégek sok esetben azért ódzkodnak a különböző intézkedések írásba foglalásától, mert félnek attól, hogy ezek megvalósítása végül jelentős többletköltséget ereményezne, amelyet a terv megírásakor nem feltétlenül mérlegeltek kellő alapossággal – ha pedig a megvalósítás az ígérettel ellentétben elmarad, hitelt veszthetnek a munkavállalók körében. Szintén ebből fakad az a gyakorlat is, hogy ezen kellemetlen helyzetet elkerülendő az esélyegyenlőségi terv csak nagy általánosságban, megfogható konkrétumok nélkül fogalmaz és nem ír le semmilyen egzakt akciókat.

Gyakorta fordul elő az is, hogy bár születnek akciótervek és intézkedések, azok nem a valós munkavállalói igényeket tükrözik, mivel a dolgozók bevonása, megkérdezése nélkül látnak napvilágot. Ez szintén abból a félelemből származik, hogy a dolgozói oldalról érkező, esetlegesen irreális elvárásokat képtelen lesz teljesíteni a szervezet.

Akadályozó tényező lehet munkáltató oldalon a jogismeret hiánya és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tudás hiánya, munkavállalói oldalon pedig a hiányos jogtudat, mely még ha van is esélyegyenlőségi terv, hátráltatja az abban foglaltak hatékony működését.

Végül, a transzparencia mint vállalati alapérték hiánya szintén visszatarthatja a vezetést attól, hogy esélyegyenlőségi terv készítésébe kezdjen, ahogyan természetesen az is, ha a vezetői elkötelezettség általánosságban hiányzik, vagy más érdekek irányába tereli a menedzsmentet.

Hogyan egészítenétek ki a fenti felsorolást? Találkoztatok még más olyan tényezővel is, amely egy esélyegyenlőségi terv megszületését potenciálisan akadályozta-akadályozhatja?

Forrás: Esélyegyenlőség és sokszínűség a vállalati kultúrában

Ha tetszett, miért ne lájkolnád?